A megoldásközpontú történetek szerkezeti felépítése
Alapjában véve a megoldásközpontú újságírás nem más, mint jó újságírás. A megoldásközpontú történetek ugyanakkor a szokásostól eltérő szerkezetűek. Ez a kis különbség pedig elég ahhoz, hogy tartózkodóvá tegye a hagyományos újságíráshoz szokott újságírókat. Ebben a fejezetben a megoldásközpontú történetek négy különböző típusát ismertetjük: az első a pozitív eltérésekről szól, a második az új, remek ötleteket magyarázza el, a harmadik egy folyamatban lévő kísérletet mutat be, a negyedik pedig egy hely átalakulását taglalja.
A Cleveland Plain Dealer „Mérgező hanyagság” című sorozatában jelent meg 2015 októberében a - „Hogyan kezelte Rochester az ólommérgezés ügyét” című cikk -, amely a New York állambeli Rochester példáját mutatta be. A „pozitív különbségeket” bemutató történetek, mint amilyen ez is, gyakran tartalmaznak egy ismeretlen elemet. Erről az esetről a szerzők, Rachel Dissell és Brie Zeltner ezt mondták: „Egyszerűen megválaszolható, miben különbözik Rochester hozzáállása más városokétól, ahol szintén súlyos probléma a gyermekek ólommérgezése. A város úgy döntött, hogy felméri a bérlakások ólomszennyezettségének mértékét, és nem vár arra, hogy csak akkor cselekedjen, amikor már egy gyermek megbetegedett ólommérgezés következtében”. A cikk adatokkal is alátámasztja Rochester sikerét, ez pedig egyik fő eleme a megoldásközpontú újságírásnak.
A szülésre való felkészülés hagyományos felfogását teszi próbára az „Egyesek számára a terhesgondozás közösségi ügy„Egyesek számára a terhesgondozás közösségi ügy” című történet. A Public Radio International „Kilenc Hónap” című sorozatának részeként megjelent multimédiás anyag a Középpontban a várandósság nevű terhesgondozó program résztvevőit mutatja be. A cikk szerzője Shuka Kalantari. Mint oly sok megoldásközpontú történet esetében, amely nagyszerű, innovatív ötletekkel foglalkozik, Kalantari is azzal nyit, hogy ízelítőt ad a program által kínált lehetőségekről. Ezután tér rá a probléma hátterének megvilágítására - a Kaliforniában élő spanyol ajkú, bevándorló, várandós nők depressziójára és arra, ahogyan ez a program a nehézségek kezelésében segíteni próbál.
Néha a riportereknek lehetőségük van arra, hogy olyan folyamatokról írjanak, amelyek előnyei és hátrányai egyértelműen megmutatkoznak. Ilyen a „Kevesebb előadás, több gyakorlat: emelt szintű kurzusok új módszertana„Kevesebb előadás, több gyakorlat: emelt szintű kurzusok új módszertana” című cikk, amely a The Seattle Times „Oktatási Laboratórium” projektje részeként jelent meg 2014 márciusában. A szerző - Linda Shaw - azt mutatta be, milyen új módszerekkel tanítanak a felsőoktatásra felkészítő, emelt szintű órákon több középiskolában. Ennek lényege: a csoportos munkát és a vitát előnyben részesíti a hagyományos, előadó stílusú oktatással szemben. A kísérlet még zajlik, az eddigi eredmények vegyesek. Shaw nyíltan ábrázolja az ötlet megvalósításának korlátait, de felcsillantja a reményteli lehetőségeiket is. A „nagyszerű, új ötlet” struktúrájához képest ez a típusú történet általában több háttéradatot és bizonyítékot tartalmaz.
2014 augusztusában a Kaiser Health News (KHN) és az NPR publikálta a „Viaskodás texasi megyei mentálhigiéniai rendszerével„Viaskodás texasi megyei mentálhigiéniai rendszerével” című cikket, amely bemutatja, hogy a texasi Bexar Megye lényegesen átalakította a mentális betegek ellátásának gyakorlatát. A KHN cikkét Jenny Gold írta. Cikke elején határozottan fókuszál a problémára, csak néhány sorban utal arra, hogy a helyzet mostanra jelentősen javult. Gold elmondása szerint a legnagyobb változás az, hogy a megye különböző igazgatási intézményei összefogtak, hogy létrehozzák a „Helyreállítási Központot”. Elmagyarázza, hogyan működik a központ, mit tanulhatunk belőle, és azt is, amit nem sikerült megoldani. Az ilyen típusú történetek helyszínei összességében lehetnek „pozitív deviánsok”, de nem feltétlenül azok. Fontos, hogy tanulságokkal szolgálnak.