Hősök vagy szereplők

A mélyen gyökerező, rendszerszintű társadalmi problémák megoldásához nem elég néhány rendkívüli ember - hétköznapi emberek egész hadára van szükség, akik megfelelő stratégiát és hatékony módszereket alkalmaznak. Ezért a megoldásközpontú újságírás sokkal nagyobb hatású, ha olyan történetekre összpontosít, amelyek szereplői valós, alaposan megrajzolt karakterek, a történetet pedig a belső feszültség magával ragadó ereje viszi előre, nem pedig a „hősök”.

Hogyan kerülhetjük el, hogy a történet egyfajta hősimádatba torkolljon, főleg, ha valóban rendkívüli, jogosan lenyűgöző megoldással találkozunk? Íme néhány tipp:

• Mint minden jó írás esetén, ne beszéljünk róla, mutassuk meg! Figyeljük meg a megoldás kidolgozóit és az „érintetteket” munka közben, és minél közérthetőbb módon, vizuálisan is mutassuk be őket az olvasónak! Minél többet tudunk a helyszínen lenni, annál jobb.
• Megfigyeléseinkről nem ajánlatos használnunk olyan minősítő jelzőket, mint „csodálatos” vagy „fantasztikus”, inkább bízzuk az olvasóra, hogy levonja saját következtetéseit a szereplők tulajdonságaival kapcsolatban.
• Ne feledkezzünk meg a szereplők előtt álló nehézségek bemutatásáról sem! Erre nem azért van szükség, hogy megszégyenítsük vagy elmarasztaljuk őket, hanem mert így lehet valós képet alkotni róluk. Lehet, hogy a szervezet vezetője fantasztikus tervező, de csapnivaló menedzser. Esetleg azért nem tud eredményes lenni, mert mindent saját irányítása alatt akar tartani. Szerintünk sokkal hasznosabb, ha őszinte képet festünk valakiről, mint ha tökéletes, hibátlan hősnek állítjuk be.
• Minden jelentős társadalmi változásról szóló történet mögött fellelhető egy kivételes helyzet (például a nagynéni nagylelkű befektetése egy start-up vállalkozásba), egy kolléga szívszorító búcsúja vagy egy csúfos bukás. Ne dramatizáljuk túl ezeket részleteket a történet kedvéért, de bátran írjuk meg a komorabb mozzanatokat, ha tanulságot hordozhatnak magukban!
• Keressük meg a nem szokványos szereplőket! Valójában az úgynevezett kedvezményezettek olykor sokkal érdekesebben adják elő egy történetet, mint a társadalmi szolgáltatók. Gondoljunk például a szervezeten belüli dolgozókra, akik nincsenek vezetői pozícióban. Gyakran a legizgalmasabb szereplőket nem is vesszük észre, mert nincs a nevük mellé írva, hogy vezérigazgató vagy ügyvezető igazgató. Geoff Dembicki fenntarthatósági témával foglalkozó újságíró ezt a példát említette: „Rájöttem, hogy bizonyos témáknál - például éghajlatváltozás – a riportok minduntalan ugyanarra az archetípusra összpontosítanak: az örök elégedetlen környezetvédőre, a ravasz lobbistára, a tudatlan konzervatívokra stb. A megoldásközpontú történetek legvonzóbb erénye az, hogy új típusú megszólalókat fedeznek fel. Sok pozitív visszajelzést kaptam egy Hawaii-on működő, napelemeket telepítő cég szabadelvű alkalmazottjáról, mert tudott újat mondani az embereknek arról, hogy valójában kinek lehetne és kellene törődnie a környezettel. Egy szokatlan megszólaló megjelenése az embereket új narratívákra és vitákra ihleti.”